Our community at Bor utca in Szentendre has been dissolved a few weeks ago.
Ready for new ideas and challenges, looking for new pathways of life, a quest from the musical 'Man of La Mancha' may help all. Found it here https://www.youtube.com/watch?v=MhE7xY6r9pM
--- English transcription ---
Pedro:
Why are you poets so fascinated with madmen?
Cervantes:
We have much in common.
Pedro:
You both turn your backs on life.
Cervantes:
We both select from life.
Pedro:
A man has to come to terms with life as it is!
Cervantes:
Life as it is.
I have lived for over forty years, and I have seen ... life as it is. Pain, misery, cruelty beyond belief. I've heard all the voices of God's noblest creature. Moans from bundles of filth in the streets. I've been a soldier and a slave.
I've seen my comrades fall in battle or die more slowly under the lash in Africa. I've held them at the last moment. These were men who saw life as it is. Yet they died despairing. No glory, no brave last words. Only their eyes filled with confusion... questionning why.
I do not think they were asking why they were dying, but why they have ever lived. When life itself seems lunatic, who knows where madness lies? Perhaps to be too practical is madness. To surrender dreams, this may be madness. To seek treasure where there is only trash. Too much sanity may be madness.
And maddest of all... to see life as it is and not as it should be!
--- Szöveg átirat magyarul ---
Pedro:
Magukat, költőket miért fogja meg annyira az őrültség?
Cervantes:
Mert nagyon is sok közös vonás van bennünk.
Pedro:
Hogy mindketten elfordítanak a való élettől?
Cervantes:
Az életből vesszük a példát.
Pedro:
Egy férfinak el kell fogadni azt az életet, ami megadatott neki.
Cervantes:
Ahogy megadatott...
Már csaknem negyven éle élek ezen a földön, s láttam az életet - olyannak, amilyen.
Fájdalom, szenvedés, kegyetlenség győz a hit felett. Hallottam hangját Isten legnemesebb teremtményeinek. Nyögéseket az utcák mocsokjából. Voltam harcos és szolga.
Láttam társaimat elesni a csatákban... vagy lassan elpusztulni Africa korbácsa alatt. Ápoltam őket az utolsó percig. Ezek az emberek megtapasztalták, milyen az élet a maga valójában. Elhagyatva haltak meg, dicsőség és vitézi szavak nélkül, kihunyó tekintetükben fájdalommal és értetlenséggel.
De nem hiszem, hogy megkérdezték, miért jött értük a halál, hanem hogy miért éltek egyáltalán. Ha az élet eleve tele van őrültséggel, ki tudja, az elmebaj hol hazudik? Talán a gyakorlatiasság egyenlő a túléléssel.
Az álmokat azonban ez nem elégíti ki.
Kincset keresni ott, ahol csak szemét akad... a józanságot őrületté változtatja.
És legbolondabb köztük, aki úgy látja az életet, ahogy van, nem pedig amilyennek lennie kellene!
---
